Információbiztonsággal foglalkozva szükség van ezekre a kompetenciákra.

Információbiztonsággal foglalkozva szükség van ezekre a kompetenciákra.

Ismét el kezdtük a sétát, ez volt idén a harmadik hely, Parádsasvár, kicsit nekem hűvös volt a levegő, fura is volt, hogy annyi ember kinn volt, de hát nem tud menni senki sehová jelenleg. Előtte voltunk a Szent Anna-kápolnán a Sárhegyen, és egy kicsit Mátrafüreden.



Gyönyörű terep.

A Cserhátban, a Páris patak szurdokvölgyében jártunk. Szép rész, de mintha furcsa erők működnének, főként a bejáratnál, mintha nem szívesen fogadnának a több millió éves erők. Itt már a telefon is átvált az Orange hálózatra, tehát a határ mellett vagyunk.
Egyből, egy valószínűleg kockás siklóval találkoztunk:
A nagy mélységet magaságot a képek nem adják vissza nekünk, körben omlásveszély van.

Mindenfelé kőrakások jelzik az utat, a vége felé egy kis kiállítás is van ezekből.
Itt láttunk két ragadozó madár fiókát, őket nem sikerült beazonsítani, de az anyjuk a fejünk felől jelezte, hogy ne zavarjunk itt meg senkit.
Miután végignéztük a szurdokot, ellátogattunk a neogótikus stílusban épült katolikus templomba, és temetőkertbe.


Végig csodálkoztunk, és imádtuk a természetet. :-)

Az utolsó előtti jelekért indultunk útnak. Jó időnk volt, a hegy belsejében kicsit hidegebb volt, de a tetőn még a nap is ránk sütött.



Ezen a napon egy nagyot gondoltunk. A Karancs kilátót céloztuk meg a maga 727 méterével. Elolvastunk róla mindent, de valóban nem volt csalódás, végig emelkedett felfelé keményen, és a lefelé jövet sem volt egyszerű. Sajnos a kilátás nem pótolt mindenért, mert párás idő volt, nem sokáig lehetett ellátni, de nagy küzdelem volt, és sikerült. :-)

A címkék listája üres.