Belső utak jegyzetei - 2026.01.28
2026.01.28 20:58
Egy válasz Mary Oliver Oxigén című versére
Richard Brennan könyve a Hogyan Lélegezz? Mary Oliver Oxigén című versével nyílik.
Itt az Oxigén nem metafóra, hanem az élet legalapvetőbb feltétele.
Nem ünnepeljük, nem tapsolunk neki, csak használjuk. És élünk.
Amikor ezt a verset elolvastam, újra végig kellett rajta mennem sorról sorra, majd újra. Nem tudtam tovább lépni addig a könyvben, amíg bennem meg nem született erre a versre egy válasz, hogy mit gondolok most.
Ezt leírtam, hozzáírtam, alakítottam, töröltem, majd nem hagytam mégsem hogy eltűnjön.
Megtartottam.
Nem nevezlek nevén.
Úgyis tudod, mikor érkezel.
A mellkas nem kérdez,
csak enged – vagy nem.
Van, hogy várni kell rád,
mint késő vonatra egy kihűlt peronon.
Nem haragszom.
A türelem is izom: edzeni lehet.
A test már nem ház,
inkább műhely.
Zörög, szorul,
de még dolgozik.
Nem nagy tüzek égnek itt.
Csak parázs.
De elég, hogy reggel legyen,
és ne kelljen feladni a neved.
A fájdalom nem ellenség.
Ő az őr,
aki szól, mikor túl közel mentem
a régi énemhez.
A szerelem?
Nem lobogás.
Hanem az, hogy maradsz,
amikor minden okod meglenne elmenni.
Ha egyszer elfogysz,
nem vádollak.
Addig viszont minden belégzés
egyezség kettőnk között.
És ez most elég.