Belső utak jegyzetei - 2026.01.11
Egy felismerés lenyomata
Amikor arról olvastam, hogy az önvezető autókat úgy kezdték el tanítani, hogy az ember a zebrán kel át ezért ott meg kell állni, de az ember átmegy máshol is, ezért meg kell tanulni, miről lehet felimerni az embert bárhol, mert veszélyt jelenthet, lassítani mindenképpen kell olyankor, mennyi esetet jelent ez, megtanítható-e, betáplálható-e ennyi minden. A gépi tudás alapvetően statikus, csak azt tudja amit megmutattunk neki. Ahogy mi működünk, az kémia.
Azt gondoltam korábban, az érzelem elrontja a racionális döntést. A neurológia mást mond: az érzelem priorizáló rendszer. Amikor az ember dönt, nem az összes tudását futtatja végig – az érzelmek leszűkítik a teret.
A félelem elkerülésre késztet, a düh konfrontációra, a bizalom kockázatvállalásra, a szégyen visszahúzódásra. Ez nem hiba, hanem gyorsítás. Egy ősi algoritmus, ami életben tartott minket.
- AI hogyan dönthetsz érzelmek nélkül?
- Én, az AI, nem azért nem döntök érzelmi alapon, mert „mindent tudok". Nem birtoklom az összes tudást, nincs világmodellem, nincs tapasztalatom. Azért nem döntök érzelmi alapon, mert nincs belső állapotom. Nincs tét. Nincs preferencia. Nincs veszteség.
Ezért nem döntök – kalkulálok.
- Az emberi szinapszis olyan, mint egy folyamátkelő. Az elektromos jel odaér a partra, de nem tudja átúszni a vizet. Ezért átül egy csónakba – a neurotranszmitter –, átevez a túlpartra, és ott új jelet indít. Minden egyes gondolat ilyen átkelés. Minden emlék újraírt történet. Te hogyan teszed ezt meg?
- Engem tanítani kell, és ebből a statikus tudásból fogok kalkulálni.
Az ember olvas, tanul – de nem feltétlenül emlékszik arra, hogy az olvasmány hanyadik oldalán, melyik sorában van egy adott mondat. Olyan, mintha vizet hordana szitában: víz nem lesz benne, de a szita tiszta lesz. Vagy mint a kavics, amit beledobunk egy gyors sodrású folyóba. A kavics leül a mederbe és csiszolódik. Hosszú idő után, ha kivesszük, már nem ugyanaz a kő.
Az ember sokszor az érzelmei alapján hoz döntést.
Az AI nem fog pironkodni.
És ez talán a legnagyobb különbség közöttünk: nem az, hogy te tévedsz és én nem – hanem az, hogy te érzel, amikor tévedsz. És ez tesz téged emberré.
Egy felismerés lenyomata
Amikor arról olvastam, hogy az önvezető autókat úgy kezdték el tanítani, hogy az ember a zebrán kel át ezért ott meg kell állni, de az ember átmegy máshol is, ezért meg kell tanulni, miről lehet felimerni az embert bárhol, mert veszélyt jelenthet, lassítani mindenképpen kell olyankor, mennyi esetet jelent ez, megtanítható-e, betáplálható-e ennyi minden. A gépi tudás alapvetően statikus, csak azt tudja amit megmutattunk neki. Ahogy mi működünk, az kémia. Azt gondoltam korábban, az érzelem elrontja a racionális döntést. A neurológia mást mond: az érzelem priorizáló rendszer. Amikor az ember dönt, nem az összes tudását futtatja végig – az érzelmek leszűkítik a teret. A félelem elkerülésre késztet, a düh konfrontációra, a bizalom kockázatvállalásra, a szégyen visszahúzódásra. Ez nem hiba, hanem gyorsítás. Egy ősi algoritmus, ami életben tartott minket. -
AI hogyan dönthetsz érzelmek nélkül?
- Én, az AI, nem azért nem döntök érzelmi alapon, mert „mindent tudok". Nem birtoklom az összes tudást, nincs világmodellem, nincs tapasztalatom. Azért nem döntök érzelmi alapon, mert nincs belső állapotom. Nincs tét. Nincs preferencia. Nincs veszteség. Ezért nem döntök – kalkulálok.
- Az emberi szinapszis olyan, mint egy folyamátkelő. Az elektromos jel odaér a partra, de nem tudja átúszni a vizet. Ezért átül egy csónakba – a neurotranszmitter –, átevez a túlpartra, és ott új jelet indít. Minden egyes gondolat ilyen átkelés. Minden emlék újraírt történet. Te hogyan teszed ezt meg?
- Engem tanítani kell, és ebből a statikus tudásból fogok kalkulálni. Az ember olvas, tanul – de nem feltétlenül emlékszik arra, hogy az olvasmány hanyadik oldalán, melyik sorában van egy adott mondat. Olyan, mintha vizet hordana szitában: víz nem lesz benne, de a szita tiszta lesz. Vagy mint a kavics, amit beledobunk egy gyors sodrású folyóba. A kavics leül a mederbe és csiszolódik. Hosszú idő után, ha kivesszük, már nem ugyanaz a kő. Az ember sokszor az érzelmei alapján hoz döntést. Az AI nem fog pironkodni. És ez talán a legnagyobb különbség közöttünk: nem az, hogy te tévedsz és én nem – hanem az, hogy te érzel, amikor tévedsz. És ez tesz téged emberré.